Ha a Duna magyarországi szakaszát vizsgáljuk, rögtön északnyugaton egy olyan várost találunk, amelynek egyetlen üzeme sem szerepel az EU Seveso-listáin, vagyis elvileg nincsenek veszélyes anyagok ott nagy mennyiségben. Mégis, nemrégiben a Zöldtér szerzője Mosonmagyaróváron járt, és ott szembesült azzal, hogy Közép-Európa egyik legnagyobb édesvízi készlete fölött, a Mosoni-Duna mellett, a Duna főágától - pontosabban, ami abból Bős-Nagymaros után maradt - nem messze két létesítmény is van, amely potenciális veszélyt jelent környezetére.
Az egyik a mosonmagyaróvári vörösiszap-tározó, amely le van fedve, és növények borítják, mert az itteni timföldgyárat bezárták. A Motim Zrt. ugyanakkor tovább folytatja például a műkorund-gyártást a városban. A bezárt timföldgyár azért hagyott maga után itt is 8 millió tonna vörösiszapot. A másik probléma az iszaptározó mellé a rendszerváltás előtti utolsó években felhordott szeméthegy lehet, amely jórészt osztrák importszemetet tartalmaz. Ezt a "hegyet" már a természet részben birtokba vette, de a helyi önkormányzat tervei között a teljes rekultiváció szerepel, vagyis a véletlenszerűen burjánzó növényzet helyett fásítást, füvesítést, pihenőparkot képzelnek el a "szemétdombon".
|
A mosonmagyaróvári vörösiszap tározó - szeméttelep lett belőle |
|---|
|
FOTÓ: Stiller Ákos |
A Mosoni-Dunán tovább haladva, a nagy-dunai torkolat előtt, a Rába partján Győrt találjuk. Itt számos autó- és nehézipari gyár üzemel, ezeknél azonban nem fordulnak elő olyan mennyiségben veszélyes anyagok, hogy felkerüljenek a Seveso-listára. Mindazonáltal a Rába Járműipari Holding Nyrt., az Audi autógyár és más üzemek is használnak környezetre ártalmas anyagokat. A Rába és az Audi az interneten is elérhető környezeti és általános üzleti jelentéseiből is kiderül mindez.
Szintén nem szerepel a Seveso-listán a Győri Hulladékégető Kft., de itt megemlítjük ezt a céget is. Győrben egyébként van két olyan veszélyes üzem is, amely viszont szerepel a felsorolásban. Az egyik az Arvit Hűtőipari Rt. (más néven: Frigo Store Kft.), amely a hűtőiparban tevékenykedik, másrészt a Totalfinaelf Hungaria Kft., amely gázipari töltőüzemet működtet. Tovább haladva a Duna mentén, Komáromban a Mol Nyrt. bázistelepét találjuk, de itt van a Rossi Biofuel Zrt. is, amely bioüzemanyagokat állít elő. Mindkettő veszélyes üzemnek számít, a Rossi Biofuel címe egyébként is önmagáért beszél: Kőolaj utca 2.
Komárom után következik a Duna jobb partján Almásfüzitő, ahol egykor timföldgyár üzemelt, ma viszont egy 200 hektárnyi vörösiszap-tározórendszer maradt a bezárt üzem után. A tározók 85 százaléka fedett, de közvetlenül a Duna partján vannak, teljesen nyugodtak nem lehetünk felőlük, a környezetvédők sokat is aggodalmaskodnak e létesítmények miatt, noha nem szerepelnek az EU-s Seveso-listákon.
Almásfüzitőhöz közel működik a KEG Nyrt. dunaalmási propán-bután létesítménye, a Közép-Európai Gázterminál. Szintén a közeli Neszmélyen van egy kisebb vörösiszap-tározó is, tehát ez a térség környezeti szempontból alighanem "kihívásokkal küzd". (Egyébként a neszmélyi tározó sincs az EU-listákon.)
Egy kicsivel tovább haladva a Dunán, Lábatlanon egy a veszélyes üzemek listájáról hiányzó cég, a Holcim cementműve következik. A cementművekben hulladékot is szoktak általában égetni, úgyhogy nem tekinthetünk el felsorolásunkban azért ettől a vállalattól sem, noha nincsenek pontos adataink a működéséről.)
Nyergesújfalun egy Seveso-listás veszélyes üzem működik, a Zoltek Zrt. vegyipari tevékenységet űz errefelé. Nyergesújfalu után, nem közvetlenül a Duna partján, de attól azért nem is olyan messze, Dorogon a Richter Gedeon Nyrt. egyik gyógyszeripari létesítménye található, és van itt egy vitatott pernyelerakó Esztergom-Kertváros határában is. Szintén Dorogon működik a veszélyes hulladékok elégetésével foglalkozó Sarpi Dorog Kft.
Esztergom után közvetlenül a Dunakanyarban nincs különösebben veszélyes üzem, de aztán Vácon bukkan fel a Duna-Dráva Cement- és Mészművek cementműve, ahol hulladékot is lehet égetni, ezért felsoroljuk e cikkünkben. Ezután komoly hulladékhasznosító létesítmények következnek: Dunakeszin az FKF Zrt. a fővárosi kommunális szemetet rakja le, Rákospalotán pedig nagy hulladékégető működik, amelyet szintén a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. kezel.
Budapesten mindemellett számtalan veszélyes üzemnek minősülő cég működik - az összeset most nem is említjük meg. A nagyobbakat közül a Richter Gedeon Nyrt., a Sanofi-Synthelabo Chinoin és az Egis Nyrt. a gyógyszeriparban tevékenykedik, továbbá a Budapesti Vegyiművek is a főváros területén áll. Az erőművek közül a Budapesti Erőmű Zrt. három, a Főtáv és a Csepeli Áramtermelő egy-egy létesítménye minősül Seveso-listásnak, valamint a Mol csepeli petróleumkikötője. Több logisztikai központban is megfordul(hat)nak veszélyes anyagok, ezért kerültek az EU-listára, és alighanem ezért szerepel a listán a Ferihegyi reptér is.
A kevésbé ismert cégek között van az Agro-Chemie Gyártó Kft. (növényvédőszer-gyártás és raktározás), a Centrál Pharma Kft., a CF Pharma Kft., a Donauchem Vegyipari Szövetkezet, a Materiál Vegyipari Szövetkezet, a Linde, illetve a Messer Hungarogáz Kft. a gáziparban. Szintén Seveso-listás a Dunatár Kőolajterméktároló és Kereskedelmi Kft., a vegyipari Vinyl Kft. és a Medimpex raktára.
Budapesttől délre, Százhalombattán működik az egyik kiemelt fontosságú magyarországi veszélyes üzem, a Mol dunai finomítója, valamint a Dunamenti Erőmű és a Dunastyr Zrt. Ez utóbbi polisztirolt gyárt. Szintén itt működik a NovoChem nevű cég, amelyiknél előfordulhatnak veszélyes anyagok.
A Hankook gumigyára, amely Rácalmás és Dunaújváros határában van, nem szerepel az általunk hozzáférhető listákon a veszélyes üzemek között.
Dunaújvárosban a Dunaferr Energiaszolgáltató Kft. erőműve minősül veszélyesnek, maga a vasmű egyébként nem! Az erőművet amúgy jelenleg ISD Power Kft.-nek hívják. Szintén veszélyes az egykor Dunaferr DBK Kokszoló Kft.-nek nevezett vállalat kokszolóműve, amelynek mostani neve ISD Kokszoló Kft. A cellulózgyártó Dunacell Dunaújvárosi Cellulózgyár Kft. szintén Seveso-listás, akárcsak a Linde Gáz Magyarország Rt. itteni telepe.
A közeli Dunaföldváron a Messer Hungarogáz Kft. töltőüzeme és lerakata, illetve acetilén üzeme került be az EU-nyilvántartásba. Akárcsak az olajiparban aktív Lukoil Magyarország Kft. A Duna túlsó partján, Solton a Trigó-Fix Kft. műtrágya-raktára minősül veszélyesnek. Ezen az oldalon sokkal délebbre, de ugyancsak Bács-Kiskun megyében, Kalocsán a Linzer Agro Trade Kft. (a korábbi Agrokémia Dombóvár Kft.) lerakata szintén műtrágyát raktározhat (időnként) a telephelyén, ezért szerepel a Seveso-listán.
A végére hagytuk, bár Kalocsánál északabbra fekszik a Duna menti legkockázatosabb üzem, a paksi atomerőmű. Ennek nemcsak a radioaktív kibocsátása okozhat veszélyt, hanem itt van a kiégett kazetták (nukleáris fűtőanyagok) átmeneti tárolója is. Szintén Pakson üzemel a Vitafoam Magyarország Kft., amely az általános vegyiparban aktív.


2010.október 21.,01:00 |
zöldtér
Nyomtatás
Küldés e-mailben