A Szegedi Vadaspark jaguárnőstényének ez volt az első ellése, és valószínűleg tapasztalatlansága miatt nem tudta gondozni kicsinyét, ezért két nap után el kellett választani tőle utódját – mondta a szakember.

A most kéthetes, aprócska, de annál hangosabb kölyköt cumisüvegből, macskatápszerrel eteti az igazgató. A jaguárfiú azonban nem marad Szegeden, hanem néhány hét múlva másik állatkertbe kerül, hogy minél előbb megszokja azt a környezetet, ahol fel fog nőni.

Egyelőre még nincs neve a kicsinek

Egyelőre még nincs neve a kicsinek

FOTÓ: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A Szegedi Vadaspark jaguárkifutója 2007-ben épült. Az akkor egyéves nőstény a hallei állatkertből, a nyolc hónapos hím pedig Nyíregyházáról érkezett Szegedre.

A jaguár az amerikai kontinens legnagyobb macskaféléje, az Egyesült Államok déli területétől egészen Argentína és Brazília északi részéig őshonos. Elsősorban a folyók, tavak környékén, mocsarakban és esőerdőkben fordul elő, de megfigyeltek jaguárokat a hegyvidékeken, 3800 méteres magasságban is. A tigrishez hasonlóan kedveli a vizet, kiválóan úszik, de ha veszélyt érez vagy vadászik, ügyesen mászik fára is.

Az étvágya már most is jelentős

Az étvágya már most is jelentős

FOTÓ: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Testhossza 150-180 centiméter, farka 70-90 centis, átlagos tömege 100 kilogramm körüli. A nőstények általában 20 százalékkal kisebbek, mint a hímek. Két színváltozata létezik: az egyik típus sárgás-vörösesbarna bundáját sötét foltok tarkítják, a másik variáns fekete, közelről azonban ezen is megfigyelhető a mintázat. Szegeden egy foltos nőstényt és egy fekete hímet nevelnek.

A jaguár nősténye száznapos terhességet követően hozza világra 700-900 grammos kicsinyét. A fejletlen újszülött teljesen anyára van utalva, szeme is csak néhánynaposan nyílik ki. A nőstény kölykét 5-6 hónapos koráig szoptatja, ekkor kezdenek el közösen vadászni. A fiatal egyedek kétéves korukig anyukkal maradnak. A hímek három-négyévesen, a nőstények egy esztendővel korábban érik el az ivarérettséget.
   
Főként hajnalban és szürkületkor aktívak, a szaporodási időszakon kívül magányosan élnek. A jaguár vadászterülete 25-50 négyzetkilométer, zsákmányállatai között előfordulnak a szarvasfélék, a tapírok, pekarik, kajmánok, de nem veti meg a békákat, halakat, teknősöket sem.