Tervei szerint a Physalia physalis (magyarul hólyagos medúza, népi nevén: portugál gálya) elnevezésű vízi jármű egyszerre több vonatkozásban is különleges lesz. A hajó az ECOTOPIA, az ökológiai jövő elnevezésű program egyik első eleme.
Az újdonságról beszámoló Popular Science folyóirat júliusi száma szerint a jármű fő feladata kettős: nemcsak vízparti tanácskozásoknak adna otthont a világ különböző részeiben, hanem ivóvíz minőségűre tisztítaná a folyók (Rajna, Duna, Mississippi, Temze, Eufrátesz, Volga) mellette sodródó vizét. Ennek érdekében a hajó fenekét titán-dioxiddal vonják be, amely elnyeli az ibolyántúli sugarakat, és megindítja a vízben úszó szerves és szervetlen mérgező anyagok bomlását. Ezt a módszert már alkalmazzák különleges betonfelületeken is.
Ha lehorgonyozva áll, a hajó testében kialakított csőben az átáramló folyóvíz turbinákat működtet, amelyek az áramfejlesztő generátorait hajtják. Az áramellátásába a felső fedélzetet borító napelemek is besegítenek.
A hajó Föld, Víz, Levegő és Tűz elnevezésű konferenciatermében környezetvédelmi kutatások eredményeit állítanák ki, a fedélzetére pedig a környezetvédelemben szerepet játszó növények arborétumát tervezik telepíteni. A nagyobb városokban kikötő hajó múzeumként is látogatható lesz majd, és rendezvényeket befogadó étterem is működne rajta.
Különleges, úgyszólván csak ívelt, görbült, áramvonalas váza és külső borítása nem éppen a hajóépítők álma, ám nemcsak hogy emlékeztet a névadó vízi lény formájára, hanem minimális a víz- és légellenállása is.


2010.július 23.,10:36 |
zöldtér
Nyomtatás
Küldés e-mailben
1
