Ezt állítják német kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) hétfőn megjelent tanulmányukban.
A Max Planck Intézet kutatói nagy, egérfülű denevéreket követtek nyomon, hogy lássák, megtalálják-e a hazafelé vezető utat onnan, ahol korábban még soha nem voltak. Annak igazolását vagy elvetését keresték, hogy valóban a Föld mágneses terét használják a denevérek navigálásukhoz, amint azt korábbi vizsgálatok feltételezték.
Először is barlangjuktól 25 kilométerre szállították, majd ott szabadon engedték az elfogott denevéreket, és rádióadókkal követték útjukat. Megállapították, hogy 1-3 kilométerrel odébb a denevérek többsége barlangjuk irányába fordult, a leggyorsabbak két órán belül otthon voltak.
|
|
|---|
Amikor egy másik kísérletben naplementekor változtattak a mágneses tér irányán, akkor a jelzett dél helyett már keletre indultak a denevérek. A szakemberek szerint tehát naplementekor az állatok a nap pozícióját használták mint leginkább megbízható irányjelzőt.
Úgy tűnik, a denevérek tisztában vannak vele, hogy a nap mindig nyugaton nyugszik, míg a földmágnesesség kevésbé megbízható, mert a felhalmozott vas módosíthatja - vélik a kutatók.


2010.március 31.,09:34 |
MTI
Nyomtatás
Küldés e-mailben