FOTÓ: worth1000.com

A tanácskozáson Egyiptom kérelmezte, hogy újra engedélyezzék az egykor a kihalás által veszélyeztetett, ám manapság állítólag több ezres állományú faj példányaival folytatott kereskedelmet. A kérelmet azonban elutasították, többek közt Etiópia és az Európai Unió képviselőinek szavazataival.

Állatvédők szerint a Nílusban egyáltalán nem él több krokodil, és a felső-egyiptomi Nasszer-tóban élő példányok számáról szóló becslések is rendkívül pontatlanok.

Az állítólagos több ezres populáció helyett a szakemberek eddig mindössze 386 krokodilt számoltak össze.

Mexikó javaslatát a púpos krokodilokkal való kereskedésre viszont, ha korlátozásokkal is, de elfogadták. A tilalom feloldását azzal indokolták, hogy az állomány az utóbbi 30 évben regenerálódott, Mexikó ráadásul sikeres tenyésztési programot folytat a krokodilfaj tenyésztésére.

A CITES előírásai szerint minden határozathoz a 175 aláíró ország kétharmadának támogatása szükséges.