Az 1997-ben felfedezett helyszín mellett jelenleg forgalmas autópálya húzódik, ezért a Natural England brit környezetvédelmi szervezet lépéseket követel az egyedülálló lábnyomok megóvása érdekében.
Az akkori tengerpart a mai Norfolktól dél-nyugatra, Oxfordshire felé "tartott", majd keletre fordult, "átszelve" Londont és Kent grófságot - olvasható a BBC (http://bbc.co.uk ) hírei között.
Oxfordshire-ban egyaránt fennmaradtak nagytestű, négy lábon járó növényevő sauropodák (hüllőmedencéjű dinoszauruszok) lábnyomai, illetve "felegyenesedve" közlekedő ragadozók, theropodák (szörnylábúak) lenyomatai is. A szakemberek szerint némely dinoszaurusz óránkénti 32 kilométeres sebességgel is képes volt rohanni.
Az egyik lábnyomtípus a megaloszauruszoké, azaz a "nagy gyíkoké" volt. A Megalosaurus aránylag nagy méretű fejjel rendelkezett, a fogai alapján nyilvánvalóan húsevő volt, vélhetően a legnagyobb sauropodákat is megtámadta, ám elképzelhető, hogy a döghúst sem vetette meg. A nyakcsigolyák felépítése arra enged következtetni, hogy a nyaka nagyon rugalmas volt. Az egy tonna körüli testtömeget megtartó lábai nagyok és izmosak voltak. Mint valamennyi theropoda, három előre és egy hátrafelé álló lábujjal rendelkezett. A Megalosaurus kis, feltehetően három- vagy négyujjú mellső lábai nem érték el a későbbi theropodák, például a Tyrannosaurus apró mellső lábainak méretét.
A "nagy gyík" lábnyomait tavaly gipszből kiöntötték, és kiállították az Oxfordshire Museum "dinoszauruszkertjében".
Mint a Natural England szakemberei rámutatnak, a "dinoszaurusz útvonalak" ilyen komplett hálózata nem ismert másutt a brit szigeteken, de világszerte is nagy ritkaságnak számít, ezért szerintük a helyszínt "különleges tudományos értéket" képviselő térséggé kellene nyilvánítani.
Ez azt jelenti, hogyha bárki bármilyen változtatást tervez a helyszínen, előzetesen ki kell kérnie a Natural England engedélyét. A lábnyomokat egyébként védőréteggel fedték be, hogy megóvják az időjárás viszontagságaitól.


2010.január 22.,09:04 |
MTI
Nyomtatás
Küldés e-mailben