Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa 2003 januárjában fogadta el az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló WEEE (Waste Electrical and Electronical Equipment) irányelvet, ami többek között előírta a gyártóknak, hogy 2005. augusztus 13-ig az ilyen hulladékok újrafelhasználását, -feldolgozását és -hasznosítását lehetővé tevő rendszereket vezessenek be. A tagállamoknak pedig gondoskodniuk kellett arról, hogy az országos újrahasznosító, -feldolgozó rendszerek 2006. december 31-ig teljesítsék az irányelvben meghatározott célokat. Az EU minden tagállam számára évente lakosonként legalább négy kilogrammnyi e-hulladék begyűjtését és – termékfajtától függően – 50–80 százalékuk újrahasznosítását írja elő. Magyarországnak 2008. december 31-re kellett elérnie a háztartásokból begyűjtendő évi negyvenezer tonna e-hulladék mennyiséget.

Jogszabályra várva
Tihanyi Ervin, az Inter-Metal cégcsoport fémhulladékok begyűjtésével, kezelésével és hulladék haszonanyagok kereskedelmével foglalkozó e-hulladék üzletágának vezetője szerint az e-hulladék kezelésének költségét a gyártóknak be kell építeniük a termékek árába. „A begyűjtés, hasznosítás, ártalmatlanítás tiszta költsége az e-hulladék esetében 60–100 forint kilogrammonként. Ha sikerül hasznosítani az e-hulladékot, abból 10 és 120 forint közötti összeg származhat. Számoljunk átlagot: a költség 20–30 százalékkal magasabb, mint a bevétel. Ezért van szükség olyan jogszabályokra, amelyek kötelezik a gyártókat arra, hogy oldják meg e-hulladékuk kezelésének problémáját” –  sorolta a szakember.

 

Ma Magyarországon becslések szerint 100–120 000 tonna elektronikai hulladék keletkezik évente. Ebből 2009-ben körülbelül 42 000 tonnát dolgoztak fel, ami nagyjából megfelel az EU előírása szerinti 4 kilogramm/fő/éves minimumnak.
Évente 60–80 000 tonna e-hulladékot tehát nem hasznosítanak, nem ártalmatlanítanak itthon. Ennek mintegy húsz százaléka műanyag, emellett található benne vas, alumínium, üveg és réz, valamint ólom-, nikkel- és higanyvegyületek. Utóbbiak igen kis mennyiségben is jelentős károkat okoznak a környezetbe kerülve. Sokszor az a legveszélyesebb, amiről nem is gondolják, hogy problémát okozhat. A notebookban vagy a lapos képernyős monitorokban például higany tartalmú háttérlámpa van. Lehet, hogy a készülék átlagosan veszélyes anyagokat tartalmaz, ám a higany miatt különösen óvatosan kell kezelni, ha e-hulladék lesz belőle. A higanytartalom miatt kell az energiatakarékos égők gyűjtését is külön megszervezni. A műanyagoknál az égéskésleltető anyagot tartalmazó házak – tévék, fénymásolók, egyéb elektromos berendezések – anyaga is külön figyelmet érdemel, bár a különösen veszélyes brómozott égéskésleltetőket ma már tilos beépíteni.

„Az uniós előírásokkal kapcsolatban sok a vita, pedig maximálisan támogatandó a folyamat – véli Tihanyi Ervin. – A szakmai viták természetesek, de az e-hulladék kezelése, megítélése szempontjából ez részletkérdés.  Egyértelműen pozitív és jó a jogszabály, amelynek alapja, hogy a gyártók a felelősek a hulladék kezeléséért. A gyártók persze megpróbálják minél olcsóbban megúszni a dolgot, ezért vitáznak a jogszabályalkotókkal, és lobbiznak a minél alacsonyabb kvótákért. Pedig szembe kell(ene) nézniük azzal, hogy vannak externális költségek, amiket ki kell fizetniük. Egyértelmű, hogy egy bőrgyárnak meg kell tisztíttatnia az általa felhasznált vizet, nem öntheti a szennyvizet a Rábába.

Ugyanilyen külső költség az e-hulladék kezelése is. Minél nehezebben kezelhető a hulladék, annál többet kell költeni rá. Ha kevésbé környezetbarát termékeket gyárt egy cég, nyilván többe fog kerülni a feldolgozás is. Tény, hogy végül ezeket a költségeket a vásárló fizeti meg, hiszen annak kell állnia a költségeket, aki igénybe veszi a szolgáltatást.”

A gyártóknak az az érdekük, hogy minél kevésbé korlátozzák őket. Lehetne még több környezetre veszélyes vegyületet kivonni a termékekből, de ennek következtében azok előállítási költsége jelentősen növekedne. „A jogszabályok Magyarországon nem kényszerítik rá a gyártókat, hogy az EU által elvárt minimumnál többet gyűjtsenek be, megelégszenek a négy kilogrammos kvóta teljesítésével. Svédországban ugyanaz a cég árulja a hűtőszekrényeit, mint itthon, csakhogy ott akár a hazai mennyiség háromszorosának összegyűjtését és kezelését is finanszírozza” – utal a szakember arra, hogy van még mit javítani a határokon innen.

Nem egyértelmű
Az Európai Elektronikai Hulladékhasznosítók Szövetségének (EERA) ügyvezetője, Norbert Zonneveld szerint a WEEE irányelv nem egyértelmű siker. Elmondása szerint lakosonként átlagban 15–20 kilogramm új készüléket értékesítenek az EU tagállamaiban, ugyanakkor mindössze 3–7 kilogramm működésképtelent gyűjtenek vissza, és ezeknek is mindössze 15–30 százaléka hasznosul újra. A B2B szektorra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre pontos adatok, bár a becslések 1,7–2,5 millió tonna hulladékkal számolnak évente. Ennek jelentős része használt gépeknek álcázva nem OECD-országokba távozik, így a veszélyes összetevők azoknak az országoknak a környezetét terhelik – mutatott rá Zonneveld.

Mivel néhány európai országon kívül – mint például Svájc és a skandináv országok – nem kezelik helyi értékén a problémát, az EU-irányelv felülvizsgálata jelenleg is zajlik. Egyértelműen az a cél, hogy a nagyobb mennyiség begyűjtését és kezelését kényszerítsék ki a gyártóktól.
A jelenlegi rendszert úgy finomítanák, hogy nem kilogrammban adnák meg a begyűjtési kvótát, hanem a gyártóknak az adott piacra helyezett termékek súlyának adott százalékát kellene visszagyűjteniük és kezelniük.

Veszélyes vegyszerek
Az e-hulladékra vonatkozó uniós irányelvvel egy időben jelent meg egy másik irányelv is, amely a gyártás során felhasználható anyagokat korlátozza. A gyártóknak jogszabály írja elő, hogy nem használhatnak bizonyos anyagokat, például higanyt, ólmot vagy a hat vegyértékű nikkelt. Az, hogy az egyes készülékgyártók ezt hogyan kommunikálják, és a rákényszerített jogszabályból ki, milyen imázst kreál magáról, már más kérdés.

A Silicon Valley Toxics Coalition becslései szerint az Egyesült Államokban félmilliárd elavult számítógép van, és évente 130 millió mobiltelefont dobnak ki. Nagyságrendileg persze nem lehet összehasonlítani az itthoni e-hulladék-veszélyt az USA-beli adatokkal, ráadásul nem is érdemes, hiszen az Egyesült Államokban keletkezett e-hulladék nagy részét a világ első számú e-hulladék-lerakójának számító Indiában, illetve Afrikában semmisítik meg fillérekért, megfelelő technológia nélkül, emberéletek árán.
A számítógépekben, telefonokban, egyéb műszaki eszközökben levő vegyszerek ugyanis sokkal veszélyesebbek, mint az egyéb hulladékok. Hozzávetőleg ezerféle veszélyes vegyszerrel kerülhet kapcsolatba az, aki megfelelő technológia híján szétszerel és megpróbál újrahasznosítani például egy használt számítógépet. Ha pedig ezek az alkatrészek a kommunális hulladék közé keverednek, égetés vagy csapadékvíz hatására a bennük található, addig kötött állapotban lévő veszélyes anyagok a környezetbe kerülnek, és a rossz közérzettől kezdve a különböző mérgezésekig és rákos megbetegedésekig komoly egészségkárosodást okozhatnak.
Az e-hulladék kivitelét nem tiltja jogszabály, de nem éri meg. Nem érdemes tőlünk nyugatabbra vinni, mert drágább a feldolgozás, keletre pedig azért nem, mert ott nem áll rendelkezésre a megfelelő technológia. Ugyanakkor a már feldolgozott e-hulladék egy része, a hulladék haszonanyagok, mint például a nyomtatott áramköri lemezek, a képcsőüveg vagy a műanyag- illetve a rézhulladék többnyire külföldön hasznosul.

Mivel Magyarországon a hulladékgyűjtőkben nem vizsgálják, hogy működőképes-e egy készülék, ha valaki úgy ítéli meg, hogy a gép még használható, akkor érdemesebb az arra rászorulóknak ajándékozni.  A selejtezésnek, elajándékozásnak is megvannak a szigorú szabályai. Mielőtt így vagy úgy megszabadulunk az elavult géptől, meg kell győződni arról, hogy nem maradt-e bizalmas vagy kényes üzleti adat a gépen. Senki se vesse magát szabad prédául a bűnözőknek, ne hozza magát kényelmetlen helyzetbe, és nyilván a jogi procedúra sem hiányzik senkinek. A számlákat, bankszámlakivonatokat, cégadatokat,  neveket és pozíciókat tartalmazó táblázatokat, az e-mail-címeket vagy telefonszámlistákat és az üzleti e-maileket is vissza lehetett nyerni a használt eszközökből, ha nem volt körültekintő az eredeti tulajdonos.


Legyen zöld az új számítógép!
Aki új számítógépet szeretne, a teljesítménnyel arányban álló lehető legcsekélyebb fogyasztású, energiatakarékos és környezetbarát eszközt válassza. Mielőtt bárki új PC-t venne, avagy a szerverparkját modernizálná, látogasson el a http://www.epeat.net oldalra. Az EPEAT (Electronic Product Environmental Assessment Tool) átfogó zöld informatikai termékértékelő rendszer nyilvántartásában több mint harminc gyártó és ezernél is több termék szerepel. Kiindulópont lehet az Energy Star, az USA Környezetvédelmi Hivatalának (Environmental Protection Agency, EPA) és Energiaügyi Minisztériumának közös programja is. Ellenőrizzük, megfelel-e a gép a RoHS direktíváknak és az Energy Star előírásainak, és azt is, milyen véleménnyel vannak a gyártókról a környezetvédők.
A Greenpeace listája szerint jelenleg a Nokia lehet magára a legbüszkébb (7,3 pont a megszerezhető 10-ből), őt a Sony Ericsson (6,9), a Toshiba (5,3), a Philips (5,3) és az Apple (5,1) követi. A lista végén a Nintendo áll 1,4 ponttal. A zöld szervezet 2006 augusztusa óta publikálja a PC-, a mobiltelefon-, a TV- és a játékkonzolgyártók rangsorát a károsanyag-használat, az újrahasznosítás és a globális éghajlatváltozással kapcsolatos cégpolitika szempontjából.