Az akció a közlemény szerint az Autómentes nap című program része, és célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, betartassa a járművezetőkkel az előírásokat, valamint kiszűrje a sok káros anyagot kibocsátó járműveket.
Az akció során az ellenőrök elsősorban a járművek kipufogógázának szennyezőanyag-tartalmát mérik; vizsgálják az adott jármű környezetvédelmi-műszaki állapotát, valamint az okmányokat ellenőrzik.
A környezetszennyezőnek minősített autók tulajdonosai további vizsgálatokra, míg a rendben lévő járművek tulajdonosai csekély ajándékra számíthatnak.
Az ellenőrzés keretében – a tavalyi akcióhoz hasonlóan – egy úgynevezett táv emisszió mérő eszközt is bevetnek, amely haladás közben képes a járművek károsanyag-kibocsátásának vizsgálatára. Az NKH szerint az előző év tapasztalata azt mutatja, hogy ily módon hatékonyabban lehet a szennyező járműveket kiszűrni.


2010.szeptember 21.,05:10 |
zöldtér
Nyomtatás
Küldés e-mailben