A rendezvény tavaly ünnepelte a 10. évfordulóját, amely igazán nagy siker volt. A nehéz gazdasági helyzet ellenére a kiállítók száma 2008-hoz képest 20%-kal, 350-re növekedett (2008-ban: 302 kiállító). A RENEXPO® az egyik legjelentősebb megújuló energiával és energiahatékony építéssel és felújítással foglakozó szakmai kiállítás Európában. Sokszínűsége alapján elmondható, hogy a rendezvény a szakma első számú találkozópontja.

Az augsburgi RENEXPO®-n az 1. kiállítási csarnok kizárólag a bioenergiával foglakozik: a látogató az „IHE® HolzEnergie” alatt mindent megtalál, ami a fából nyert energia témakörével kapcsolatos. Az IHE® az évek során a fából nyert energia szakma európai találkozópontjává fejlődött. A kapcsolt energiatermelés témája az InterCogen® név alatt kerül bemutatásra, ahol a tartományi Kapcsolt Energia Társaság (B.KWK) idén is közös standot szervez a témával foglakozó cégek számára, ahol bemutathatják legújabb termékeiket, szolgáltatásaikat. A biogáz szövetség biogázos cégekkel együtt közös standon szeretné bemutatni a biogáz szakma aktuális helyzetét. Ingyenes előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők a kandalló, a pellet- és cserépkályha témájában. Az előadássorozatot, amely a kis tüzelőberendezésekről nyújt aktuális és hasznos információkat, tavaly rendezték meg első alkalommal és idén ismét a kiemelt témakörök közé került.

A 2. csarnokban szokásosan az energiahatékony építésé és felújításé a főszerep az „interGreenBuilding” területén. Az építéstechnika, szellőzés, hővisszanyerés, fűtéstechnika valamint a környezetbarát építőelemek területéről érkező kiállítók mutatják be itt termékeiket. Kiemelt téma a fa, mint a fenntartható építőanyag témája.

A 3. csarnokban található meg a geotermia, az energiaszolgáltatások, a közlekedés, a szél- és vízenergia, valamint a hőszivattyú. A KUMAS támogatja az itt megrendezésre kerülő szakmai állásbörzét.

A rendezvényt kísérő szakmai konferenciákon a szakemberek a jövőbeni trendekről, innovációs lehetőségekről és a legújabb technológiákról tartanak előadásokat a várhatóan 800    konferencia    résztvevő    előtt.    T ervezett    konferenciatémák:    Energianyerés    biogén hulladékból, műemlékvédelem, faelgázosítás stb.

A RENEXPO® 2010. október 7-10. között kerül megrendezésre az augsburgi Vásárközpontban. A rendezvény csütörtöktől szombatig 9 és 18 óra között, vasárnap 10 és 17 között várja látogatóit.

T ovábbi    információkat    olvashatnak    a    kiállításról,    a    konferenciákról    valamint    a    kísérő rendezvényekről a www.renexpo.de oldalon.