A fiókák április végén és májusban keltek ki a tojásból, azóta szépen fejlődnek. A kert munkatársai szerint további kicsik várhatóak, hiszen a felnőtt madarak egy része csak most kezdett hozzá a kotláshoz. A budapesti flamingókolóniát jelenleg 112 madár alkotja - közölte a városligeti intézmény pénteken az MTI-vel.

Több felnőtt flamingó pótlólagos költési szezont iktatott be: a kedvezőtlen tavaszi időjárás miatt több madár eleve elhalaszthatta a tojásrakást, más egyedeknél a korábban lerakott tojásban nem volt fejlődőképes embrió, vagy pedig a fióka a kikelés után bizonyult "kelésgyengének".

A flamingók jellegzetes, iszapból és homokból készült fészekbe rakják le egy vagy két tojásukat. A fészeképítmény leginkább miniatűr vulkánra emlékeztet, amelynek "krátere" fogadja be a tojásokat. A fiókák 21-31 napos költési idő elteltével kelnek ki. A kicsik nem sokban emlékeztetnek a kifejlett, hosszú lábú, karcsú, rózsaszínes árnyalatú madarakra. A cseperedő flamingók testét ugyanis szürke, pihés tollazat borítja, lábaik viszonylag tömzsik, a felnőttekre oly jellemző, sajátosan görbült csőr helyett pedig még csaknem egyenes csőrt viselnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fiókák az első pár hónapban még nem képesek a vízben lebegő táplálékszervezetek kiszűrésére. Ehelyett a felnőttek emésztőcsövének felső szakaszán speciális begytej termelődik, ezt csurgatják a fiókák csőrébe.

A rózsás flamingó (Phoenicopterus roseus) Dél-Európában, Afrikában, Dél- és Délnyugat-Ázsiában őshonos madárfaj, mely főként a folyótorkolatok, sekély, sós vizű tavak és tengerpartok környékén fordul elő a legnagyobb számban. Magyarországon ritka kóborlóként, alkalmi vendégként találkozhatunk ezzel az állatfajjal. Hazánkban védett madárnak számít, eszmei értéke 50 ezer forint.