A borjú június 7-én látta meg a napvilágot, ám jelenleg csak a szurikáták melletti istállóépület betekintő ablakán át láthatja a közönség, mivel igen félénk - közölte a városligeti intézmény az MTI-vel. A gondozók nem sietik el a kicsi megfogását, amely ahhoz lenne szükséges, hogy meg lehessen állapítani a nemét. Így aztán eddig nevet sem kapott.
|
|
|---|
|
FOTÓ: MTI Fotó: Kovács Attila |
A kicsi szülei közül az anya, Teri a Varsói Állatkertből érkezett, a Peti nevű apaállat a Prágai Állatkert tenyészetéből való. A mostani borjú egyébként Teri első utódja, hiszen az anyaállat idén még csak háromesztendős. A kis antilop világra jövetele azért is nagy öröm, mert Budapesten korábban csak évtizedekkel ezelőtt láthatta a közönség ezt a ritka antilopfajt. A mostani felnőtt állatok tavaly kerültek Budapestre.
A szitatunga (Tragelaphus spekii) - néha hívják szitutungának is - a csavartszarvú antilopok közé tartozik. Neve a bantu nyelvek szókészletéből ered. A faj Közép-Afrikában honos, Kameruntól Tanzániáig, illetve Szudántól Botswanáig számos afrikai országban előfordul. A szitatunga természettudományos felfedezése Philip L. Sclater (1829-1913) brit jogász és zoológus nevéhez fűződik.
A kifejlett állatok tömege - ivartól, életkortól és tápláltságtól függően - 50 és 125 kilogramm közötti, hosszuk 115-170 centiméter, marmagasságuk 75-125 centiméter. A hímek 50-90 centiméter hosszú tülkös szarvat viselnek, barnás színű szőrzetük pedig jóval sötétebb árnyalatú, mint a nőstényeké. A szitatungák vemhességi ideje 250 nap, ellésenként csak egy utód jön a világra. A fiatalok egy-másfél éves korban érik el az ivarérettséget, élettartamuk akár 15-20 év is lehet.
A világ állatkertjeiben körülbelül 550 szitatunga él, a világállomány éves szaporulata összesen 61 borjú volt az utóbbi 12 hónapra számítva.


2010.június 21.,01:13 |
MTI
Nyomtatás
Küldés e-mailben