A teljes brit légtérzárlat példátlan lépés békeidőben. Legutóbb a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozat után rendeltek el jelentős forgalmi korlátozást a brit légi közlekedésben, de az elsősorban a transzatlanti járatokat érintette, az európai és más célállomásokat nem.

A brit országos légi irányítási központ (NATS) utasítása alapján helyi idő szerint "legalább" 18 óráig - közép-európai idő szerint 19 óráig - egyetlen légi járat sem léphet be a brit légtérbe, és egyetlen repülőgép sem szállhat fel brit repülőterekről.

Délutánra az összes polgári repülőtér bezárt Nagy-Britanniában; a zárlat több százezer utast érint.

A brit repülőterek naponta 5500 járatot fogadnak és indítanak. A legnagyobb forgalmat a londoni Heathrow bonyolítja le, itt napi 1250 járat és 180 ezer utas fordul meg.

Heathrow-ról a British Airways (BA) légitársaság közlekedtet napi három járatot Budapestre, közülük kettőt délután, illetve este. Ez utóbbiakat csütörtökön törölték. A Londont kiszolgáló öt nemzetközi repülőtér - Heathrow, Gatwick, Stansted, Luton, City - közül három indít és fogad budapesti járatokat; a Heathrow mellett Lutonra és Gatwickre is érkeznek gépek Ferihegyről. Csütörtökön törölték a Gatwickre tervezett három délutáni járatot, és Lutonon is töröltek egy budapesti gépet.

FOTÓ: MTI/AP/Brynjar Gaut

A brit polgári légi közlekedési hatóság (CAA) csütörtökön felhívta az utazók figyelmét arra, hogy a hét további napjaira sem zárhatók ki fennakadások, egyrészt azért, mert a vulkáni hamu - amely Nagy-Britannia területének kétharmada felett borítja be az eget - csak lassan hagyja el a brit légteret, másrészt a csütörtöki leállásnak hosszan elhúzódó utóhatásai lesznek.

A fennakadást nem elsősorban a látási viszonyok romlása okozza. A vulkáni hamufelhő csütörtökre elérte London légterét is, de ennek nem sok látható jele volt; a főváros felett délután ugyan kissé fátyolos volt az ég, de sütött nap.

A fő veszélyt az jelenti, hogy az igen finom összetételű, 6-17 ezer méteres magasságban északról délre vonuló hamufelhő eltömi a repülőgépek hajtóműveit.
Ennek emlékezetes példája volt a British Airways egyik Boeing 747-es óriásgépének csaknem három évtizeddel ezelőtti híres incidense, amely légi közlekedési szakkiadványokban azóta is rendszeresen felbukkan. A Londonból Új-Zélandra tartó gép 1982 júniusában, nagy magasságban belerepült egy hirtelen működésbe lépő indonéziai vulkán hamufelhőjébe, és mind a négy hajtóműve leállt.

A személyzet már a vízre szállásra készítette fel a gépet és az utasokat, de amikor elhagyták a hamuval telített légréteget, sikerült egymás után újraindítani a motorokat. Így is azonban vakleszállást kellett végrehajtani Indonéziában, mivel a pilótafülke ablakait teljesen elhomályosították a vulkáni hamurészecskék.

Frissítés:

Már Franciaországot is elérte az a vulkáni eredetű hamufelhő, amely egy izlandi tűzhányó kitörése nyomán sodródott csütörtökön Észak- és Nyugat-Európa országai fölé, súlyos problémákat okozva a légi közlekedésben.

Párizsban töröltek minden, északi irányba induló repülőjáratot, a francia főváros repülőtereiről éjfélig egyetlen polgári gép sem szállhat föl. Nagy-Britanniában helyi idő szerint 18 óráig marad érvényben a polgári légi közlekedésre elrendelt tilalom. Az ír hatóságok lezárták a szigetország légterét, s hasonló lépésre szánták el magukat az illetékes dán, finn, norvég és svéd hatóságok.

Légtérzárlatról egyelőre nincs szó Hollandiában és Belgiumban, viszont az itteni repülőtereken számos járat törléséhez vezetett az északról érkező hamufelhő.
A rendkívüli légköri jelenség keresztülhúzta a norvég királyi pár utazási tervét. V. Harald király és neje, Sonja királyné csütörtökön repülőgéppel akart Koppenhágába utazni, hogy részt vegyen II. Margit dán királynő 70. születésnapi ünnepségén. A norvég légtér lezárása nyomán valószínűleg vonattal és hajóval teszik meg a két főváros közötti utat.

A vulkánkitörésről képeket és videót talál egy korábbi cikkünben. Kattintson!