Dr. Lengyel Attila szerint a 2009. augusztusában kiírt szélerőmű pályázat több ponton is alkotmányellenes. A kezdeményezés sikere jó néhány csalódott magyar kisvállalkozásnak jelenthet új reményt a szélerőmű építésre.
A Magyar Energia Hivatal 2009. augusztus 28-án a 33/2009 KHEM (VI. 30.) rendelet alapján írt ki pályázatot 410 MW szélerőmű kapacitás létesítésére. Az iparág szereplői tehát csak úgy fejleszthetnek, ha részt vesznek a pályázaton. A Magyar Energia Hivatal által kiadott kvóta a szélerőmű építés feltétele. A pályázat két fordulós. Az első, minősítési szakaszban a pályázati dokumentációt kellett beadni. A dokumentáció elfogadása esetén a második fordulóban licitálhatnak a kapacitásra a pályázat résztvevői.
A pályázati részvétel egyik alapfeltétele, hogy a pályázónak MW-onként 60.000 euró értékű forrás rendelkezésre állását kell igazolnia. Dr. Lengyel Attila március 9-én beadott alkotmánybírósági indítványában ezen rendelkezés megsemmisítését kezdeményezte. Az energetikai ügyekkel foglalkozó ügyvéd szerint az alkotmányellenesség alapját az Alkotmány 70. § /A. § képezi, mely biztosítja a megkülönböztetés mentes elbánást. Az Alkotmánybíróság gyakorlata az ésszerű indok nélküli különbségtételt minősíti alkotmányellenesnek hasonló esetekben.
Jelen esetben csak látszólagos a megkülönböztetés mentesség, mert az egyes pályázók által megvalósítani kívánt kapacitás rendkívül eltérő méretű, intenzitású és a pályázók számára az előírt azonos mértékű forrás időleges rendelkezésre bocsátása aránytalanul eltérő terhet ró.
Másrészt a rendelkezést nem támasztja alá ésszerű indok, hiszen a forrásnak csak időlegesen – az eredményhirdetésig – kell rendelkezésre állnia, miközben a beruházás jogszerű megkezdésére akár a rendelkezésre tartás megszűnését követő 12-15 hónapon belül is sor kerülhet. Továbbá vannak egyéb kielégítő garanciális elemek is a rendeletben. Így aki nem valósítja meg határidőben a megnyert kapacitást, a kapacitás létesítési jogosultságát elveszíti, és a pályázati kiírás közzétételét követő harmadik év végéig újabb pályázatot nem nyújthat be.
|
|
|---|
Az ügyvéd azért most, a pályázatok március 1-ei beadási határideje után fordult az alkotmánybírósághoz, mert a pályázatok benyújtási határidejének lejárta előtt nem derült ki, hogy hány pályázó nem ad be ajánlatot. 68 pályázat érkezett be 1117,75 MW kapacitás létesítésére, de valójában a szakma legalább 130-140 pályázat beérkezését várta. Az indítvány valamennyi társaság érdekét szolgálja, aki a hivatkozott jogszabályi rendelkezések miatt nem nyújtott be pályázatot vagy nem megfelelő pályázatot nyújtott be.
Az indítvány pozitív elbírálása esetén az Alkotmánybíróság a jogszabály kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisítheti a hivatkozott rendelkezést. Ez esetben a Hivatalnak több lehetősége van a pályázati kiírás alapján. Egyebek mellett módosíthatja jogszabályváltozásra tekintettel a pályázatot és póthatáridőt írhat elő a minősítési dokumentáció benyújtására.
A szélerőműves szakma többször bírálta a rendelet alkotás körülményeit az egyeztetések elmaradása és a szakmai vélemények semmibe vétele miatt. Az általános vélemény szerint a hazai kis- és középvállalkozások helyzetét több rendelkezéssel és a kvótapályázattal is megnehezítette a rendelet alkotó.


2010.március 23.,01:57 |
zöldtér
Nyomtatás
Küldés e-mailben