A főemlősök a hollandiai Arnhem állatkertjéből az Európai Fajmegmentési Program keretében kerültek a szabolcsi megyeszékhelyre.

A közel 18 órás utazás kissé megviselte a három nőstényből és három hímből álló csapatot, amelynek vadonatúj lakóhelyet építettek az állatpark Zöld Piramisában.

A család vezére a Guru névre hallgató, 22 éves tenyészhím, párjai Sabatini és Sarita 21 és 37 évesek, kölykeik a 6 éves Tigu és Maja, illetve a 4 éves Gusa. A főemlősökkel együtt egy kora miatt Európában rekordernek számító, a gibbonfélék családjához tartozó sziamang is érkezett: a 47 éves Finita régóta az orángutánok között él, és jó kapcsolatban áll a família minden tagjával.

Ahogyan Nyíregyházáról nemrégiben Hongkongba költözött hím, úgy a most érkezett család is a tenyészprogram segítségével cserél lakóhelyet. A zöldség- és gyümölcsevő, rendkívül okos állatokra különös figyelmet fordítanak magyar gondozóik, hiszen minden kezük ügyébe kerülő dolgot szétszednek, megszerelnek és átpakolnak; élőhelyüket ezért különös aprólékossággal alakították ki.

FOTÓ: MTI Fotó: Balázs Attila

János Ildikó, a park állatorvosa elmondta, hogy az orangutánok holland főgondozója is Nyíregyházára utazott: az állatok beszoktatásban segít majd az állatpark munkatársainak.

A Nyíregyházi Állatparkban korábbi években egy három hímből álló csapat volt látható. Közülük ketten már családot alapítottak más állatkertekben, harmadik társuk pedig hamarosan Kölnben találhat feleséget magának.

A borneói orángutánt (Pongo pygmaeus) csökkenő egyedszáma miatt a veszélyeztetett fajok közé sorolják a zoológusok. A fogságban hatvan évig élő állatok természetes élőhelyükön szűk populációban élnek, ami az élettér beszűkülésével hátránnyá válik számukra, mivel előbb-utóbb nagy lesz köztük a beltenyészet. A szakemberek szerint ezért is fontos az állatkerti szaporításuk.

Az Európában is ritkaságnak számító borneói orángután Magyarországon csak a Nyíregyházi Állatparkban látható.