Horváth Lajos elmondta: a héten kezdődnek az ellenőrzések, amelyek során igyekeznek felderíteni  az engedély nélkül tevékenykedőket és jogkövető magatartást kényszerítenek ki az építési, illetve bontási hulladékok kezelőitől.

A tavalyi akciót követően közel 11 millió forintos hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a felügyelőség. Az elmúlt évben az illegális autóbontókra csaptak le a zöldkommandósok.

Az idei akciósorozat aktualitásáról szólva az igazgató-helyettes kiemelte, hogy a természeti és a környezeti értékeket veszélyeztető  engedély nélküli hulladéklerakások miatt megnőtt a lakossági bejelentések, panaszok száma.

A legális begyűjtőket a lerakás helyett a bontási hulladék hasznosítására ösztönzik - mutatott rá Hajdu Judit, a felügyelőség osztályvezetője. Erre annál inkább szükség van, mivel az Európai Unióban ezeknek az anyagoknak 70 százalékát felhasználják "tájsebek" feltöltésére, továbbá útépítéseknél, míg Magyarországon ez az arány 30 százalék körül van - közölte a szakember.

Tizenegy vállalkozást ellenőriznek az akció keretében Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyében márciusban. Az ellenőrzések kiértékelését követően a felügyelőség javaslatokat  dolgoz ki. Az ajánlások szükség esetén a jogszabályi korrekcióra is kiterjedhetnek.