"Ezentúl nem hagyjuk, hogy a fél őserdő információs anyagok és brosúrák formájában a sajtópáholyokban végezze" - mondta a 61 éves Kosslick. A tervek szerint az interneten elérhető lesz minden információ, de idén átmenetképpen még fenntartanak majd egy standot, ahol az újságírók rövid időre "kikölcsönözhetik" a nyomtatott anyagokat.

"Egyszerűen nem tehetjük meg, hogy világjobbító szándékú filmeket vetítünk, közben pedig magunk nem teszünk semmit" - hangsúlyozta a filmfesztivál igazgatója.

Dieter Kosslick nem sokkal karácsony előtt arról számolt be, hogy addig 5873 filmmel neveztek a fesztiválra, ami meghaladja az előző évek "termését". A Berlinalén végül összesen 400 alkotás indulhat majd a különböző szekciókban.

Ami a játékfilmeket illeti, a 26 versenyfilm között lesz Roman Polanski The Ghost Writer című filmje mellett többek között a Bal című török, a Der Rauber című osztrák, a My Name is Khan című indiai, a Na Patu című boszniai és a Shekarcsi című német-iráni film. Az Arany Medvéért induló többi produkció címét a szervezők januárban közlik.

A fesztivál szervezőinek tájékoztatása szerint Berlinben vetítik majd - igaz versenyen kívül - Martin Scorsese Shutter Island című filmjét is.