A Today Online értesülései szerint a Nanyang műszaki egyetem (NTU) kutatói arra is törekszenek, hogy csökkentsék a hagyományos energiaforrásoknál egyelőre még drágább napenergia hasznosításának a költségeit.
Az NTU elnökjelöltje, Bertil Andersson újságíróknak nyilatkozva elárulta, hogy a laborban egy úgynevezett mesterséges levelet alkalmaznak majd, a fotoszintézis folyamatának lemásolásához. Ez azonban csak az első lépés, ugyanis az így nyert energiát felhasználva a vizet hidrogénre és oxigénre bontanák szét. Ez a folyamat jelenleg még rendkívül energiaigényes és költséges, de, ha sikerülne megújuló energiaforrással fedezni a rendszer működéséhez szükséges elektromosságot, tisztán és olcsón jutnának üzemanyagként használható hidrogénhez.
A hagyományos napelemcellák helyett a laborban kísérleteznek olcsó helyettesítő anyagokkal is, mint például a rozsda és a titán-dioxid. Hasonló módszer már létezik most is, azonban a szingapúri kutatók szerint ha sikerrel járnak, jóval költséghatékonyabb alternatíva lehet a kezükben.
„A reakciót már most végre tudjuk hajtani” – mondta a kutatásban vendégprofesszorként résztvevő James Barber. „Ehhez azonban platinát, vagy rendkívül drága félvezetőket kell használnunk. A kihívást az jelenti, hogy olcsó tömegtermeléssel előállítható technológiát hozzunk létre.”
Az NTU közleménye szerint a prototípus 3-5 éven belül elkészülhet. Ennek eredményeként pedig újabb lépést tehetünk a széles körben elterjedő, hidrogénhajtású autók felé.


2011.február 11.,05:34 |
zöldtér
Nyomtatás
Küldés e-mailben