Az Inhabitat zöld technológiával foglalkozó oldal értesülései szerint az Oxford egyetem által alapított Isis Innovation részét képező Oxford Photovoltaics fejlesztette ki a nyomtatható, szerves anyagokból készülő napelemcellákat. Az úgynevezett vékonyfilm-cellák készítéséhez dr. Henry Snaith, az Oxford fizikai kutatóintézetének munkatársa olcsó, nem mérgező és nem maró anyagokat használt fel, többek között egy, a fogkrémekben is megtalálható fém-oxidot.
A környezetbarát alapanyagoknak köszönhetően a vékonyfilm-technológia sokkal kisebb környezeti terhelést jelent a gyártás során (kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe). A jelenlegi piacvezető eljárásokhoz olyan alapanyagokra van szükség, amelyeket ritka és drága ásványokból lehet kivonni.
Az Oxford Photovoltaics által kifejlesztett eszközben viszont az illékony és mérgező anyagok helyett szerves félvezetőket használnak, ennek köszönhetően akár üvegre, vagy egyéb felületre is rá lehet nyomtatni, anélkül, hogy különleges borítást kellene alkalmazni, mint a mérgező anyagok esetében. Az új generációs napcelláknak ezért csak a szigeteléséről kell gondoskodni. Ráadásul utóbbi eszközök gyártási költségei 50 százalékkal alacsonyabbak, mint amennyibe a jelenlegi legolcsóbb módszer kerül.
A cellák különböző színekben készülnek, melyekből a zöld a leghatékonyabb, de a piros és a bordó is jó hatékonysággal működik. Ennek köszönhetően a napelemek felhasználása gyökeresen átalakulhat, a tetőre helyezett táblák helyet ugyanis akár színpompás ablakok is készíthetők, amelyek a dekoráció mellett energiát is szolgáltatnak az otthonoknak.
Snaith szerint a cellák széles körben elterjedhetnek, azok olcsósága miatt. A kutatócsoport azonban egyelőre még további fejlesztéseken dolgozik, hogy a hatékonyság fokát a lehetőségekhez képest a legjobban kiaknázzák.


2011.február 04.,05:08 |
zöldtér
Nyomtatás
Küldés e-mailben