Szegeden, a PHARE program keretében egy 1970-ben épült, négyemeletes, téglablokkos épület felújítását kezdték meg. Jó hőszigetelésűre cserélték ki az ablakokat, és homlokzati hőszigetelést is kapott az épület. Kettős üvegezésű lett a lépcsőház, és kétcsöves fűtési rendszert építettek ki, lakásonkénti hőfogyasztás-mérővel. Az előzetes számítások csaknem 50 százalékos energia megtakarítást prognosztizáltak, de ennél jóval kedvezőbb volt az eredmény, közel egyharmadára csökkent a fűtési költség!

A másik jelentős felújítás a dunaújvárosi Solanova projekt volt. Egy két lépcsőházas, 7 emeletes, 42 lakásos épület hőszigetelésére állt össze egy nemzetközi konzorcium. Itt 16 centiméter vastag AT-H80 homlokzati hőszigeteléssel, és a lapos tető 30 centiméter vastag szigetelésével sikerült elérni az energia költségek 85 százalékos leszorítását. A szomszédos panelházak lakóinak egy 60 négyzetméteres lakás havi fűtésdíja 18-20 ezer forint. A Solanova-házban ugyanez havonta átlagosan négyezer forint kiadást jelent.

A kísérleti példák azt igazolták, hogy körültekintő, átfogó felújítással jelentősen csökkenthetők a költségek. Nem kötelező tehát, hogy egy panelház energiapazarló módon működjön - összegezte a kísérletek tapasztalatait Kruchina Sándor.