A tokiói székhelyű Brother Industries a tegnapi nap folyamán mutatta be az eszközöket, amelyekkel demonstrációs célből egy televízió távirányítóját, egy LED-es elemlámpát, illetve egy ház világítását vezérlő egységet működtettek. A generátor a kerékpárok dinamójához hasonlóan működik, azzal a különbséggel, hogy már apró rázkódásokból is képes energiát előállítani.

„A vibrációs energiacellák egy tekercs, egy mágnes és egy kondenzátor segítségével termelnek áramot, ezek az alkatrészek mind az elem belsejében helyezkednek el” – magyarázta a Brother szóvivője a BBC-nek adott interjújában. „Mivel alacsony az áramkibocsátásuk, a telepeket elsősorban távirányítókhoz és LED-es eszközökhöz ajánljuk, mivel ezeknek csupán kis mennyiségű energiára van szükségük és nem fogyasztanak folyamatosan.”

A cég szerint a generátoros telepek fontos szerepet játszanak a környezet védelmét tekintve, mivel segítségükkel lecserélhetővé válnak a veszélyes vegyi anyagokat tartalmazó újratölthető elemek.

Carl Telford, a Strategic Business Insights elemzője szerint az alacsony áramtermelés ellenére az új telepek komoly áttörést jelenthetnek az elektronikus eszközök piacán.

Más cégek is kutatásokba kezdtek a mozgási energiát felhasználó eszközöket illetően. A remények szerint már nincs messze az önfenntartó szerkezetek kora. Az amerikai TenXsys Inc. például a hadsereg számára kísérletezik Kinetic Energy Scavenging nevű technológiájával. A brit mobilszolgáltató Orange pedig a GotWind megújuló energiával foglalkozó céggel társulva olyan talpbetétet tervezett, amelyek a viselő lábának hőjét alakítják elektromossággá, ezt később a mobiltelefonok feltöltésére lehet használni.

„A cellák egyelőre még a tesztelés fázisában vannak, konkrét üzleti tervvel még nem álltunk elő” – tette hozzá a Brother szóvivője. „Azonban figyeljük a piacot és amint lehetőséget látunk, le fogunk csapni rá.”