A nonprofit társaság által kezelt projekt várhatóan 2011 áprilisában fejeződik be.
A kezdeményezés célja az alternatív természeti erőforrások bemutatása a mórahalmi kistérségben élők számára. A három tanya közül az egyik lakófunkciójú lesz, ahol az alternatív energiaforrások - így passzívház, napelem - és egyéb háztartási rendszerek - például házi szennyvízkezelés - hasznosítását szemléltetik.
A másik tanya fő feladata a kistérségi körülményekre és a helyi hagyományokra koncentráló növénytermesztés és állattenyésztés bemutatása lesz.
A közösségi tanya konferenciáknak, népművelő és közösségi programoknak kínál majd helyet.
A három épületet egy ezer négyzetméteres üvegház és egy annak fűtésére szolgáló termálkút egészíti majd ki.
A VÁTI közleményében megjegyzi, hogy a Mórahalmi kistérségben a külterületi népesség aránya közel 43 százalék, ám a tanyák infrastruktúrája erősen hiányos.
Csupán hét százalékukhoz jut el vezetékes ivóvíz, mindössze 21 százalékukhoz kapcsolódik gáz és négy százalékuknál még ma sincs vezetékes áram.


2010.április 27.,08:55 |
MTI
Nyomtatás
Küldés e-mailben