Utánajártunk, milyen szempontokat kell figyelembe venni egy környezettudatos esküvő megszervezésekor, és kíváncsiak voltunk arra is, hogy Magyarországon kivitelezhető lenne-e egy minden tekintetben ökobarát esküvő. Rövid kutatásunk szerint a lehetőség adott, a nagy érdeklődés azonban még várat magára. Az egyedi és különleges vonásokra azonban a házasulandó párok itthon is sokat adnak, így egy környezettudatos esküvő ebből a megközelítésből is szerencsés alternatívának bizonyul.
Munkára fel!
Az esküvő megszervezése embert próbáló feladat, főleg ha azzal a menyasszony egyedül próbál szembenézni. Ahhoz, hogy minden apró részlet a helyére kerüljön, elegendő időre van szükség. Az olyan alapvető döntéseket, mint a szertartás vagy az azt követő vacsora helyszíne, a meghívott vendégek száma és személye, tanácsos együtt meghozni a párnak. Már csak azért is, mert itt alapjában eldőlhet, zöld irányt vesz-e az esküvő (a vízparton, réten vagy hegyekben tartott ünnepségek a szó szoros értelmében véve természet közeliek, ráadásul a dekoráción is sokat spórolhat a pár).
|
|
|---|
A helyszín kiválasztásánál törekedjünk arra, hogy a meghívott vendégek többségének közel legyen, és könnyen megközelíthessék azt, így megelőzhető a túlzott üzemanyag-fogyasztás, és csökkenthető a károsanyag-kibocsátás. Még szerencsésebb, ha a szertartás és a mulatság helyszíne azonos, így nem kell újabb távolságot megtennie az egybegyűlteknek! Mesébe illően romantikus, ám meglehetősen drága, ha a jegyespár például egy kastélyban szeretné kimondani a boldogító igent. Jóval olcsóbb, ám semmivel sem ridegebb, ha egy múzeum kertjében kötik össze életüket a szerelmesek. Ráadásul az itt kifizetett bérleti díj biztosan jó helyre kerül!
Ha megvan a helyszín és az időpont, jöhet a meghívó elkészítése. Ma már több cégtől is rendelhetünk újrahasznosított papírból készült meghívókat, de az ügyes kezű párok akár maguk is összeállíthatják az igazán egyedi darabokat. Az újrahasznosított papírnál is jobb, ha elektronikus úton, például e-mailben értesítjük meghívott vendégeinket a nagy eseményről. Főleg a vőlegények töltenek szívesen sok időt azzal, hogy elkészítsék saját weboldalukat, amelyen nemcsak az esküvő időpontját és helyszínét tehetik közzé, hanem az ott készült fotókat is, megspórolva így egy nagy köteg papírkép kinyomtatását.
Virágos jókedv
A dekoráció kellékeit is érdemes akkor beszerezni, ha már biztosan tudjuk, hol kerül sor a boldogító igen kimondására. A menyasszonyi csokor és a díszítőelemek készüljenek élő virágból, ami lehetőleg hazai, vegyszermentes gazdaságból származzon.
A termésekből, gyümölcsökből is igen hangulatos dekoráció állítható össze, de a kerti lámpások, méhviasz gyertyák és mécsesek is felejthetetlenné varázsolhatják a környezetet. Az esküvői jármű is „ünnepi ruhába” öltözik a nagy napon, egy ökoesküvőn azonban környezetbarát közlekedési eszközökkel váltják ki az autókat. Az ifjú pár érkezhet lóháton, hintóval, de volt már példa biciklis esküvőre is. Sőt ma már hazánkban is bérelhető riksa, amivel az egész násznép eljuthat egyik pontból a másikba. Ha a megrendeléskor jelezzük, hogy különleges alkalomra szánjuk, a járművek feldíszítve érkeznek a helyszínre.
A műanyagból készült, gázzal töltött lufik szélnek eresztése nem szerepel az ökoesküvő programjában, helyette a legalább olyan látványos, mégis sokkal természetbarátabb galamb- vagy pillangóröptetésre kerülhet sor. Emlékezetessé teheti az esküvőt, ha az ifjú pár és a násznép közösen elültet egy fát, és ezt a kedves gesztust érdemes megismételni akkor is, amikor gyerekekkel bővül a család.
Az esküvői menü összeállításakor is törekedjünk arra, hogy az alapanyagok biotermesztésből származzanak, a fogások a megszokottnál több zöldséggel és gyümölccsel készüljenek. Akár a fővárosban, akár vidéken szeretnénk bioételekkel megörvendeztetni a vendégeinket, nem kell attól tartani, hogy az éttermekben furcsán néznek majd ránk. Az italokat is ennek szellemében válogassuk össze: helyi termesztésű gyümölcsből, zöldségből nyert levek, forrásvíz, biobor és tiszta pálinka kerüljön a poharakba!
Kösz, hogy jössz!
|
|
|---|
Az emlékezetes pillanatokat digitális fényképezőgéppel örökítsék meg a meghívottak, azokat pedig elektronikus formában továbbítsák egymás között az esküvő után! A vendégkönyvet is „átköltöztethetjük” a világhálóra: a megható vagy épp humoros bejegyzéseket fogadhatjuk e-mailben a fotók kísérőszövegeként, de megjelenhetnek az egybekelés alkalmából létesített weboldalon is – így legalább mindenki számára hozzáférhetővé válnak.
A honlap már csak azért is hasznos, mert itt vezethető és folyamatosan frissíthető a nászajándéklista. Ennek köszönhetően elkerülhető, hogy olyan fölösleges ajándékokkal lepjék meg az ifjú párt, amiket valószínűleg soha az életben nem fognak használni. Újabban azonban a vendégek is kapnak úgynevezett köszönőajándékot, valami olyan apróságot, ami eszükbe juttatja ezt a különleges alkalmat. Szerencsére több környezetbarát figyelmesség közül is választhatnak a házasulandók. Molnár Gergely méhész – akit 2008-ban az év méhészének választottak – jó szívvel ajánlja a pici üvegekbe csomagolt mézet, ami valóban édes emlékeket ébreszthet a jelenlévőkben.
Hasonlóképp ökobarát megoldás az úgynevezett Földvirág, ami ötletes, kedves, egyedi ajándék lehet. Az elegánsan csomagolt kis földlabda virágmagot rejt, ami a későbbi gondoskodást meghálálva kihajt. Mára már öt különféle változatban kapható: törpenapraforgó, zsázsa, mustár, fehér here és körömvirág. A csomagolás színe egyedileg megválasztható, a hozzá tartozó szalagra pedig tetszés szerinti szöveg kerülhet, de idézetet, grafikát, fotót is szívesen elhelyeznek rajta a készítők. Ha a menyasszony ideje engedi, köveket festhet vagy egyedileg mintázott mézeskalácsokat készíthet a násznépnek, hogy örökre szívükbe zárhassák az ökoesküvőt.


2010.január 14.,08:42 |
Bagaméri Viktória
Nyomtatás
Küldés e-mailben