banner0

Címke: fórum

Roncsautó csereprogram

Idén ismét kezdeményezi a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), hogy az állam – a vezérképviseletekkel, márkaimportőrökkel azonos arányban – új autó vásárlásánál támogassa a roncsautó-beszámítást. Ez nemcsak forgalmat generál a sanyarú időszakot élő márkakereskedőknél, de összhatásában a környezet kímélést is szolgálja, hiszen a korszerűbb motorral szerelt autók kisebb mértékben szennyezik országunk útjait. részletek»


Szexi lányok papírban

A használt újságokból, borítékokból, képeslapokból készült ruhák a legtöbbször csak egy alkalomra szólnak, igazán csak pózolni lehet bennük. részletek»


A balatonalmádiak tiltakoznak a repülőtér építése ellen

Balatonalmádi tiltakozik a szentkirályszabadjai nagyforgalmú, nemzetközi kereskedelmi repülőtér megépítése ellen; az almádiak az egészségük és a nemzeti érték, a Balaton megóvását választják - mondta Dávid Gyula főorvos, a Kelet-balatoni Légtérvédő Egyesület elnöke kedden sajtótájékoztatón Balatonalmádiban. részletek»


Duna-stratégia – Duna Főutca

Az Európai Tanács tavaly kérte fel az Európai Bizottságot a Duna-stratégia megalkotására, így először jelenhetett meg egységes európai uniós stratégiaként az EU fejlesztéspolitikájában a Duna stratégia. részletek»


Intelligens töltés elektromos járművekhez

A Schneider Electric bemutatta új fejlesztését, az elektromos hálózatról tölthető hibrid járművek (plug-in hybrid vehicle - PHV) strasbourgi próbaüzeméhez szállított töltőit. részletek»


Interneten szervezik a kutyaviadalokat

Megdöbbentő nyíltsággal teszi közzé kutyaviadalok eredményeit néhány felhasználó az amerikai pitbullterrierek tulajdonosainak és kedvelőinek fenntartott internetes fórumon - írta a Népszava. részletek»


A Fidesz energiahatékonysági programot indítana

Ha a választóktól felhatalmazást kap a Fidesz, az új polgári kormány 500 milliárd forintos energiahatékonysági programot hirdet, amellyel négy év alatt egymillió otthon és középület energiahatékony felújítása történhet meg - közölte Matolcsy György, a korábbi Fidesz-kormány gazdasági minisztere. részletek»


Új hulladékgazdálkodási program Kaposváron

Kaposváron még ebben az évben elkezdődik az új hulladékgazdálkodási program; az Európai Unió támogatásával mintegy ötmilliárd forintból megvalósuló beruházás 118 Kaposvár-környéki település korszerű hulladékkezelését oldja majd meg - közölte Kovács Katalin, a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás vezetője. részletek»


Pártprogramok: közlekedés és környezetvédelem

A közlekedést a parlamenti választásokon induló pártok többnyire a környezetvédelemmel együtt említik programjaikban. részletek»


Salzburgi energiavásár

Ahhoz, hogy az osztrák energiastratégia céljait és az Európai Bizottság előírásait teljesítsék, nemcsak a megújuló energiák részarányát kell növelni, hanem az energiahatékonyságot is. Ebben a témakörben nyújt információkat a RENEXPO® Austria. részletek»


1 2 3 Következő oldal Utolsó oldal