banner0

Címke: biztosítás

Pazar élet pazarlás nélkül!

Másfél éve még hazájában, Belgiumban is csodabogárnak tartották Steven Vrommant, aki biciklivel fejleszti az áramot, kizárólag használt ruhákat vásárol, és esővizet használ a fürdéshez, hogy bebizonyítsa, milyen jelentős szerepet játszik az egyéni felelősségvállalás a környezetvédelemben. Amikor azután kiderült, hogy kisebb módosításokkal szórakoztatóbbá és egészségesebbé tehető az életünk, ráadásul csaknem 60 százalékkal csökkenthetők a közüzemi számlák is, egyre többen felfigyeltek rá. részletek»


Negyedmilliárdos természetvédelmi programot tervez a Nyírerdő Zrt.

A védett természeti területek állapotának megóvására, a roncsolt élőhelyek rehabilitációjára mintegy 260 millió forint értékű uniós támogatásra pályázik a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. - tájékoztatta az erdőgazdaság kedden az MTI-t. részletek»


Mit tervez a kormány a nemzeti vagyonnal?

Az országgyűlés most tárgyalja azt a törvényjavaslatot, amely az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló egyes törvényeket módosítaná. részletek»


Szegeden a világ első pixelbeton szobrába került az időkapszula

A világ első, részben pixelbetonból készült köztéri alkotása rejti majd húsz évig azokat az időkapszulákat, amelyekben több mint tízezren helyezték el a környezetvédelmével kapcsolatos ígéreteiket, vállalásaikat. részletek»


2-3 éven belül 200 ezer háztartás az épületenergetikai programban

Az új kormány két-három éven belül 200 ezer háztartást kíván bevonni az új otthonteremtési program épületenergetikai rendszerébe, ami az építési munkálatokkal együtt 150 ezer új munkahelyet teremt - mondta Bencsik János fideszes képviselő, szakpolitikus csütörtökön Budapesten, a Central European Business Center "Energia 2010" konferenciáján. részletek»


Napenergiából fedezik Újszilvás áramszükségletét

Több mint 600 millió forintból épül meg az ország legnagyobb napelemparkja Újszilváson; a település egymaga is képes lesz biztosítani közintézményei teljes villamosenergia-szükségletét - tájékoztatta a község polgármestere pénteken az MTI-t. részletek»


A BASF az első vegyipari vállalat a Fenntarthatósági Konzorciumban

A Fenntarthatósági Konzorcium a világ különböző országaiból származó tagok együttműködésén alapuló független szervezetként működik. A konzorciumhoz korábban már számos kereskedő és fogyasztási cikkeket gyártó cég csatlakozott és tette magáévá a szervezet termék-életciklusra és társadalmi és környezeti normákra vonatkozó alapelveit. részletek»


Görög Zita ígéretei

A fenntartható fejlődés jegyében februárban indult Időkapszula kampány keretében másfél hónap alatt közel 8.000 jövőnek szánt üzenetet gyűjtöttek össze a szervezők. részletek»


Tilos a gömbakvárium a halaknak, hosszabb lánc kell a kutyáknak

Március 1-jén lépett életbe a 41/2010. (II. 26.) számú kormányrendelet, amely a házi kedvencekkel való bánásmódot szabályozza, és egyebek mellett az akvaristák, valamint a kutyatulajdonosok számára ír elő új szabályokat - derül ki a Magyar Közlöny 27. számából. részletek»


Vezeték nélkül tölthető elektromos autóbuszok

Útburkolatba épített vezetéken keresztül közvetlen érintkezés nélkül tölthető elektromos autóbuszokat fejlesztettek dél-koreai mérnökök, ha a technológia beválik, hamarosan Szöulban is elkezdődhet a töltőállomás nélkül üzemeltethető buszok tesztelése. részletek»


1 2 Következő oldal Utolsó oldal