banner0

Címke: Románia

A romániai zöldek közös nyilatkozatban bírálják Verespatakot

A verespataki bányaprojekt kapcsán az utóbbi időben napvilágot látott nyilatkozatokra és eseményekre reagálva 70 romániai környezetvédelmi civil szervezet közös nyilatkozatot bocsájtott ki, amelyben bírálják és elítélik az államelnök, a Kormány és a miniszterek hozzáállását. részletek»


Rétisasvédelmi terv

Védelmi tervet dolgoznak ki Duna-menti országok nemzeti parkjai a következő három évben a rétisaspopulációk megóvása, gyarapodása érdekében. részletek»


Natúrparkot avattak Fehérgyarmaton

A köztársasági elnök szerint a natúrpark az emberi és természeti értékek együttes ápolásának és fejlesztésének kerete, mely a természetvédelmi és kulturális értékek megőrzése mellett egyben a vidékfejlesztés eszköze is. Sólyom László ezt a Szatmár-Beregi Natúrpark ünnepélyes avatásán mondta vasárnap Fehérgyarmaton. részletek»


Magyarország, Szerbia és Románia találkoznak

Magyarország, Szerbia és Románia egyaránt érdeklődést mutat a megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság iránt. A REECO csoport találkozási pontot teremt befektetők, vállalkozók és szakemberek számára egy központi esemény, az ENREG ENERGIA REGENERABILA® keretében. részletek»


Verespatakra is figyel az új EU-biztosjelölt

A már meghozott környezetvédelmi jogszabályok hatékonyabb érvényesítésére törekszik Janez Potocnik, az új környezetvédelmi EU-biztosjelölt - derült ki szerdai európai parlamenti (EP-) szakbizottsági meghallgatásán. részletek»


74 kérdés a romániai aranybányával kapcsolatban

Ismertette Romániával hivatalos álláspontját, valamint a magyar civil szervezetek észrevételeit a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) a Felső-Csertés mellé tervezett bányaberuházás előzetes vizsgálatával kapcsolatban. részletek»


330 tonna arany a föld alatt

A hivatalába lépni készülő román kormány bevette programtervezetébe, hogy újraértékeli a Verespatakon tervezett aranybánya-beruházást román és külföldi szakértői vélemények alapján. részletek»


Első oldal Előző oldal 1 2 3